Magamról

 

Puyau Dániel vagyok

A fényképezés már kicsi gyerekként az életem része volt, hiszen édesapám, az otthonunkban kialakított műhelyében lógtunk amikor csak lehetett!
Akkor még csak a csoda része vonzott: ahogy a folyadékba mártott fotópapíron lassan megjelent a kép!
A piros fény, a nagyító berendezés, a folyadékok, a film szárító berendezés… milliónyi emlékkel átitatott pillanat!

2012-ben mertem lépni egy nagyot: ki a mókuskerékből, jöhetnek az álmok!!!
Hat év kézbesítés után mondtam búcsút a postának. És lettem alkalmazott fotográfus…a magam ura lettem!
Párommal létrehoztuk a saját cégünket és elkezdtünk alkotni!

Azt vallom, hogy a fényképezéshez nem elsősorban egy jó gép kell (és nem is egy jó objektív), egy szem kell és egy agy (és egy szív), ami arra ösztönöz, hogy odalépj, merj, fuss (ha kell), kérj – bátran!

És akkor teljesen mindegy, hogy milyen technika ura vagy!

Ezt szoktam gyakorolni olyankor is, amikor nincs nálam kamera…figyelni egy szituációt és elképzelni, mit tennék az adott szituációban
– tökéletes játék, jó gyakorlat!

Amióta már nem csak hobbi, hanem tétre menő – néha kőkemény fizikai -munka fotózni, még élesebben figyelek szituációkat és igyekszem ösztönözni magamat, hogy merjek, lépjek, kérjek…mert ha nem teszem, nem vagyok elég jó, elszalasztom a pillanatot.

Már pedig ez a dolgom, ezért kértek fel engem…nem engedhetek ki! Olyannak kell lennem, mint egy ragadozónak: nyugalmat árasztó, mégis vérszomjas gépezetnek, akit a szíve hajt előre…

Köszönöm, hogy ellátogattál az oldalamra!

Tekintsd meg galériáimat és érdeklődj bátran

Merj! Lépj! Kérj!

smile