Rólam

A képet készítette: Englert Orsi

Szia, Dani vagyok

Az én utazásom a fotózás világában már gyerekkoromban elkezdődött. Kisfiúként rejtélyes helyként tekintettem édesapám kinti műhelyére, ahová olykor órákra eltűnt. Az emlékképek azóta is élesek bennem: ahogyan a különböző vegyszerek hatására a fotópapíron megjelentek az általa megörökített pillanatok lenyomatai. Egy életre elkísértek ezek az emlékek: a fények, a szagok, a hangok keveréke.

Eleinte – mint minden kezdő fotóst – főleg a természet szépsége inspirált, de tudtam, hogy az emberi történetek megörökítése lesz az én utam. Az út az esküvőkön át vezetett a családi fotózásokig. Két különböző világ, mégis egyvalami közös van bennük: az intimitás.

Fényképezőgéppel a kezemben más embernek érzem magam. Fotózás közben a legfontosabb dolgom, hogy figyeljek és kiemeljem a csak rátok jellemző pillanatokat: összenézéseket, érintéseket, kacajokat. Ezekért a pillanatokért élek és ha kell fára mászok, hasalok a fűben vagy szaladok utánatok.

Egy pár fotózása épp annyi ráhangolódást igényel, mint egy család fotózása. Mindkét esetben részletes tájékoztatásra és folyamatos segítségnyújtásra törekszem, hogy nektek minél kevesebb terhet jelentsen a felkészülés a fotózásra. A kapcsolatfelvételtől, a fotózás előkészületein át a képek átadásáig számíthattok rám bármilyen kérdés merül is fel.