Mire számíthatsz?

“Azt vallom, hogy a fotózáshoz látásmód, szív és szenvedély kell. Ezek már gyerekkorom óta velem vannak.
Arra vágyom, hogy ez megjelenjen a rólatok készült képeken is!

Ezért a fényképezés kezdetétől az oldott hangulat megteremtése a célom,

amelyet egymásra hangoló játékok formájában próbálok megteremteni.
A gyermekeitek bevonásával igyekszem a szülői élet apró csodáit megeleveníteni és
elővarázsolni az otthoni életetekre jellemző bizalmas légkört.”

Rólam

Szia, Dani vagyok!

Két kislány apukája. Az életem akkor változott meg igazán, amikor ők megszülettek. Tudom, hogy az anyai kötelék milyen erős, de apaként részese vagyok a családnak és az lett a sorsom az első években, hogy figyeljek és nézzem őket. A szememmel fényképeztem minden fontos pillanatot. Itt kezdtem el beleszeretni abba, hogy megőrizzek emlékeket. Elkezdtem az élet legapróbb pillanataiban is a csodát látni.

Ezt néztem éveken keresztül, a mai napig is és nem tudom megunni. Apaként ez a legnagyobb csoda, amit kaphattam: ezek az emlékképek. Ezt próbálom nektek is átadni.

Ezért dolgozok, hogy ne csak a saját családomnak tudjam ezt megadni, hanem nektek is.

“Ha a képekre nézel,
mindig emlékezni fogsz
azokra az érzésekre.”

Vélemény

“Tegnap este gyorsan átfutottuk, és FANTASZTIKUS lett!!! Bevallom, elsírtam magam.
Annyira visszajött a fotózás hangulata, a jókedv, az érzelmek, a családi szeretet. Nagyon köszönjük, hogy figyeltél, és lencsevégre kaptad ezeket az apró mozzanatokat! ”

Mihályi-Pala Orsolya

Még több visszajelzés…

Családi fotózás

Portré fotózás

Esküvői fotózás

Ajándékozz örök élményt szeretteidnek!

Szeretnél valami igazán különleges ajándékot adni szeretteidnek?

Olyat, ami igazán egyedi és maradandó? Az ajándékutalványok segítségével most olyan élményt adhatsz szeretteidnek, amit sosem fognak elfelejteni!

Válassz az ajándékutalványaim közül, melyek bármelyik típusú fotózásra felhasználhatóak: családi-, portré- vagy esküvői fotózás – bármilyen alkalomra is keresel ajándékot, az ajándékutalványok lehetővé teszik, hogy szeretteid a szívük vágya szerint válasszanak. Együtt élhetik át az élményt, és a kapott képek egy életre szóló emlékekké válnak.

Miért érdemes az ajándékutalványokat választani?

Háromféle csomag minden igényre: mini, közepes és VIP

Professzionális fotózás életre szóló emlékekkel

Az utalványok letölthetőek vagy nyomtatott formában is átvehetőek

Ajándékozz élményt és teremts örök emlékeket az ajándékutalványok segítségével!

BLOGAJÁNLÓ

Családi fotózás – Nőnapi bejegyzés

Családi fotózás – Nőnapi bejegyzés

Jól nevelt férfiemberként egész életemben fontos volt, hogy a családom nő tagjait, és a barátaimat, kollegáimat, üzlettársaimat, a boltos nénit vagy, aki éppen szembejön az utcán kedvesen és tisztelettudóan viselkedtem vele. Ha fiaim lennének ugyanebben a...

bővebben
Portréfotózás Karinával

Portréfotózás Karinával

Nagyon örültem, hogy Karina elvállalta a felkérésemet ehhez a projekthez, hiszen amióta fotózok többször volt már lehetőségem őt és a családját fotózni. Tisztán emlékszem, amikor 9 évvel ezelőtt az első stúdióban készült képeimet csináltam, az ő kislánya pózolt nekem....

bővebben

“A ti krónikátok.
Meséljenek rólatok a képek.”

FACEBOOK BEJEGYZÉSEK


P.D. Photo

14 hours 5 minutes ago

Sziasztok! Kukkantsatok be a Lost terembe is, ami gyönyörű új falfestést kapott! 🥰😉🙏📸 www.instagram.com/reel/DBObuJBouD9/?igsh=bDlhbjY1b3J6OXJo Ebbe a terembe foglalható időpontok: Október 29., 10 óra December 6.,

P.D. Photo is in Jász-Nagykun-Szolnok megye (Magyarország).

15 hours 6 minutes ago

Pár Jászszentandrási pillanat.

P.D. Photo

16 hours 1 minute ago

Ajándékozz élményt szeretteidnek! ✨BÁRMILYEN ALKALOMRA✨ 🎄 Karácsonyi fotózás 👨‍👩‍👧‍👧 Családi fotózás 👰🤵 Esküvői fotózás 📸 Portré fotózás Az év bármely időszakában felhasználható utalványok egy évig

P.D. Photo

2 days 2 hours ago

Ez a legújabb követőknek szól! Örülök, hogy itt vagytok! Éva Barna, Patonai Zsolt, Kiss Nan, Zoltán Bella, Csaba Víg, Hulvej Róbert

P.D. Photo

5 days 23 hours ago

Ez a legújabb követőknek szól! Örülök, hogy itt vagytok! Henrietta Szabó, Erzsébet Kovács, Szabina Horváth, Mariann Szatmári, Andi Kiss, Olgica Turi, Zsolt Pelyva, Dániel Üveges,

P.D. Photo

6 days 11 hours ago

"A szertartás, lakodalom és kreatív fotozózás során Dani rendkívül profin kezelte a dolgokat és igyekezett folyamatosan hasznos tanácsokkal támogatni minket annak érdekében, hogy a lehető

P.D. Photo

1 week 13 hours ago

📸📸KARÁCSONYI FOTÓZÁS 📸📸 Sziasztok! Idén még 7 szabad lehetőség közül választhattok, ha karácsonyi dekorban szeretnétek magatokról, családotokról fényképeket! 😉 A helyszín a csodálatos Nordix Fotóstúdió,

P.D. Photo

1 week 21 hours ago

Nagy üdvözlet a legújabb lelkes rajongóimnak! 💎 Andrea Dunkl, Erika Labancz, Kata Tajti, Ágnes Simonváros, Mihályiné Pala Orsolya, Tünde Kerék, Béresné Ildikó, Bíró-Sipos Karina, Baloghné

P.D. Photo

1 week 3 days ago

Köszönet nektek, ti voltatok a legaktívabbak ezen a héten, és ezzel felkerültetek a heti aktivitási listámra! 🎉 Ildikó Szabó, Mária Esvégné Susztár, Magda-Puyau Karina, Gyuricza

P.D. Photo

1 week 3 days ago

Az elmúlt 30 napban 1000 reakciót kaptam a bejegyzéseimre. Szeretném megköszönni a támogatást. 🙏🤗🎉